A gyökerek
Édesanyám magyar származású, gróf Zichy Mária Terézia, Budapesten született, Nagyhörcsökön (Sárbogárd) élt. A nemesi származásából adódó hátrányok miatt családunk 1956-ban kénytelen volt elhagyni Magyarországot, Ausztriába költöztünk.
Hűen a családi mondáshoz, mely szerint „ha valaki magyar, az magyar is marad, függetlenül attól, hogy a világ mely részén él”, a család ausztriai tartózkodásunk alatt is folyamatosan tartotta a kapcsolatot Magyarországgal. Erre külön büszkének kell lennünk, hiszen a magyarságtudat ilyen mértéke sajnos nem általános. Édesanyám a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak dolgozott Németországban, később a magyarországi Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökhelyettese, majd elnöke lett.
Édesapám mindig nagyon közel állt a mezőgazdasághoz, hiszen a család ezen ága, amely 700 éves múlttal rendelkezik, és Vesztfáliából származik, mindig növénytermesztéssel és erdészettel foglalkozott. A borászkodást viszont itt kezdtük el. Édesapám többször is Magyarországra utazott, az országot egy mezőgazdász szemével járva körbe. Majd 1994-ben, élve a lehetőséggel, megvásároltuk a Szekszárdi Mezőgazdasági Rt.-t.
Az indulás
Szüleim hosszú távon gondolkodva felépítettek egy stratégiát, amely a feltétlen minőségen alapult. Elsőként a rossz minőségű szőlőt kivágtuk, és a helyére újakat telepítettünk. Majd kerestünk egy olyan borászt, aki tapasztalt, de még nem rendelkezett beidegződésekkel, nyitott volt az új módszerekre, szemléletre. A cél érdekében Dél-Afrikába is elküldtük tanulmányútra. Ezek után következhetett a minőségi bor készítése.
Találnunk kellett egy nevet, ami Szekszárdhoz köthető. Így került szóba Liszt Ferenc neve, hiszen többször járt Szekszárdon. Kedvelte az itteni borokat, bármerre járt, mindenütt a szekszárdi borok nagyszerűségét hirdette. A Liszt borcsalád adta az alapot, kiemelt minőségű boraink pedig Liszt Selection néven kerültek a piacra.
Azonban hamar rá kellett jönnünk, hogy a Liszt és Liszt Selection nevekkel túlságosan összemosódik a fogyasztók fejében a két minőségi kategória. Ezért létrehoztunk egy új borcsaládot, amely a Château Kajmád nevet kapta. A kajmádi kastély a pincészethez tartozik, 1994-ben újítottuk fel. Az épület iránti büszkeségünket is szerettük volna kifejezni ezzel a névválasztással. A minőséget megtestesítő Château Kajmád mára jelentős pozíciót foglal el a piacon. A borcsaládba két fehér-, egy rozé és négy vörösbor tartozik. Fiatalos, lendületes borok, ahol a visszafogott barrique jelleg és a szőlővel való kíméletes bánásmód garantálják a borok kiváló minőségét.
Úgy gondoltuk, hogy a Château Kajmád borcsalád sikere után tovább kell lépnünk, így született meg a prémium kategóriájú Domaine Gróf Zichy borcsaládunk. A „Gróf” névvel igazából a tradíciót szerettük volna jelezni a márkanévben. A borcsalád kizárólag vörösborokból áll, a legjobb fekvésű dűlőinkben termett szőlők szolgálnak a borok alapanyagául. Az alacsony terheléshez minden esetben intenzív szőlőválogatás és kímélő feldolgozás társul. A borokat hosszan érleljük, az érleléshez a legjobb minőségű barrique hordókat használjuk. A Domaine Gróf Zichy márkacsaládunk borai a szőlőbirtok büszkeségei, konzervatív eleganciát sugallnak, amihez egy, a minőséget minden esetben garantáló magyar nemesi név társul.
A jelen
Már most azon gondolkodom, hogy a gyermekeimet hogyan tudom majd bevonni a borkészítésbe, ezt nem lehet elég korán elkezdeni. Sajnos az én édesapám körülbelül 80 éves volt, amikor a tevékenységet átadta nekem, így kevés lehetőségem, időm volt bedolgozni magam mellette.
Édesapám a borok készítésében kevésbé vett részt, inkább kereskedőként dolgozott. Én viszont már a bor előállításától felügyelem a folyamat egészét. Tudom, hová szeretném a borunkat eljuttatni, meg kell állnia a helyét a világban. Ehhez nagyon fontos az egyenletes, jó minőség, amelyet a piac mind bel-, mind külföldön elvár. Természetesen, a kereskedelmi vezetővel együtt hozzuk meg a döntést, hogy hova menjünk, melyik piac lehet érdekes és fontos számunkra.
Most készül a látványpincénk és a bortrezor is, tehát sok még a tennivaló és az elképzelés.
Örömmel tölt el, hogy a nagyobbik lányom még csak ötéves, de már élénken érdeklődik a munkám iránt. Érdeklődését azzal is sikerült tovább fokozni, hogy a szőlőbirtok csúcsbora az ő nevét viseli. A Baronesse Tereza Cuvée-t először az idei borfesztiválon fogjuk bemutatni a Budai Várban. Szeptember végén kerül majd forgalomba, de már szerepeltettük pár borversenyen, az idei Pannon Bormustrán bekerült a csúcsborok közé, a VinAgora Nemzetközi Borversenyen pedig ezüstérmet kapott. A kisebbik lányomat most a gépek, traktorok világa vonzza.
A jövő
A külföldi piac érdekes kérdéseket vet fel. Nagyon erősen dolgozunk az export fellendítésén, de sajnos a tapasztalataink negatívak. A külföldi országokban kevesen tudnak arról, hogy nálunk minőségi szőlőtermesztés és borkészítés folyik. Egyáltalán nem ismerik a magyar bort! Hiányzik a közös marketing és az állami támogatás. Tudjuk, hogy a jó bornak is kell a cégér, de ezt csak összefogással lehet elérni. A magyarországi bor imázsát együtt kell felépítenünk. Önállóan ezt nem tudom megtenni, csak egy kis részt tudok ehhez hozzáadni, de a teljes munkafolyamatban nagyon szívesen segítek és részt is veszek. Először Európában kell propagálni, aztán a világ többi részén is el lehet indulni.
Ehhez viszont az állam segítség is kell. Nagyon sok munkát kell még belefektetni abba, hogy a külföldiek egyáltalán megkóstolják a magyar bort, majd elismerjék és meg is vásárolják.
A szekszárdi borvidéknek is szüksége van közös marketingre. Ez elindult már, azonban még erősíteni kell Szekszárd nevét, hírét. De ehhez először is az autópályának kellene végre elkészülnie. Vannak feladatok, és ezeket meg kell, és meg is lehet oldani. Szerencsére a város polgármestere is vállalkozó szemmel tekint Szekszárdra, ő is érzi a minőségi szekszárdi borokban rejlő kiaknázatlan lehetőségeket.
Magyarországi célunk, hogy megerősítsük pozíciónkat, és az egyik vezető borászattá váljunk, hogy a Baron von Twickel Szőlőbirtok egyet jelentsen a minőséggel. Jó borok jó áron.
Mindkét prémium borcsaládunk most kap új címkét, ez is jelzi a borok, a birtok fejlődését, erősödését. A címke elegáns, letisztult, nemes, teljes mértékben hozzánk köthető. Büszkék vagyunk arra, hogy ilyenek a boraink, és hogy 15 év alatt idáig jutottunk. Ezért született meg a döntés is, hogy a borászat a család nevét vette fel. Megmutatjuk, hogy Szekszárd mire képes!
Forrás: Bor és Piac – borpiaci szakmai magazin
Cikk pdf formátumban: